…ott születtem én… Valóban falun élek születésem óta. Egy hegyek alatt megbújó, szépséges kis faluban telt a gyermek-és fiatal felnőtt korom. Kilencszáz lélek nem olyan kevés, de mégis mindenki ismert mindenkit. Harminc-negyven éve kicsit más világot éltünk még. A gyerekeknek megtanították, ki a rokon és milyen fokon, hogy köszönjön a szomszédnak és hogy idegennek, meg egyáltalán, az idősebbek tiszteletére. Volt iskola is akkor még a faluban, bár már csak négy osztályos, de 15-18 gyerek minden osztályba járt. Jó volt az a családias suli! A tanárnők minden gyereket ismertek, tisztában voltak a képességeivel, és neveltek is, nemcsak tanítottak. Megismertették velünk őseink életét, hagyományait is. Mi még hallhattunk a második világháborúról mesélni azt átélt nagyszülőt, sőt az én apai nagyapám már az elsőben is harcolt ifjú legényként. Nekünk a mindennapok része volt, ha kicsiben is, a földdel és állatokkal való törődés, ami régebben a parasztság mindennapjait jelentette. Gyökeret eresztettünk a termékeny talajba, olyan erős gyökeret, ami garantálta, hogy ha máshova sodor az élet, ott is megkapaszkodunk. Lehet hogy küzdeni kell a keményebb talajjal, de annál erősebbek leszünk. És átalakítjuk közben a talajt is befogadóvá. Meg kicsit az embereket is, és a világot is magunk körül.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: